Barion Pixel Megújul az Esély Labor Egyesület – Esély Labor Egyesület

Megújul az Esély Labor Egyesület

Az Esély Labor Egyesületben már-már hagyomány a folyamatos változás és megújulás. A 25 éves Esély Labor Egyesület szervezeti működését, tevékenységét decembertől tovább adjuk a negyedik generációnak.

A jelenlegi csapat az elmúlt 5 évben rengeteg üggyel foglalkozott és számtalan eredményt ért el:

  • Dolgoztunk a családi pótlék megduplázásán.
  • A szociális munkások láthatóságának növelését célzó kampányunk civil díjat is kapott.
  • Kapcsolatot építettítettünk hazai és EU-s szervezetekkel, helyi és stratégiai szinten is foglalkoztunk az energiaszegénység kérdésével.
  • A Szegénységről Méltósággal Sajtódíj ügyén pedig már 2016 óta dolgozunk.

Nagyon hálásak vagyunk minden tagunknak, önkéntesünknek, támogatóknak, partnerünknek és követőnknek az elmúlt évek kitartó és elkötelezett munkájáért. Meghatározó időszak volt ez mindannyiunk számára, de eljött a változás ideje.

Az új, csapat közvetlen és sokszínű munkát végez a nem-formális oktatás és közösségi munka terén, erre igen nagy a szükség. Az új Esély Labor team többek között jelenleg a Szabadsuli programjának kifejlesztésén dolgozik. Ajánljuk őket:

Szociális munkások, közösségfejlesztők, tanárok, aktivisták és művészek csoportja vagyunk, akik Budapesten és környékén számos közösségben dolgozunk. Mi folytatjuk most az Esély Labor Egyesület munkáját. Célunk, hogy állandó műhelyeket, táborokat, és közösségi eseményeket dolgozzunk ki gyerekek és a helyi közösség számára különböző módszerekkel. Ezenkívül szeretnénk hálózatot és tanulási folyamatot létrehozni a szociális munka és oktatás területén aktív kollégák számára.